Reményik Sándor versei

 

Vízválasztó

Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked
Sorsom, vagy Istenem,
Hogy e mostani megpróbáltatásom
Vízválasztó legyen,
Amelynek kopár hegytaraján túl
Eztáni életem
Új forrása ered:
Legyen, kérlek, e forrás
Mélyebbről fakadó,
Nem magának-való
Tisztultabb szeretet.
Legyen e tiszta nedv
Felbuzgó munkakedv,
Önzetlenebb erő,
Malmot hajtó patak,
Szolgáló akarat,
Sziklából feltörő.

Ha kegyelmesen úgy tetszik Neked
Sorsom, vagy Istenem,
Hogy e mostani megpróbáltatás
Vízválasztóm legyen,
Amelyen túljutva
Egészen más a táj -:

Hadd mosolyogjak én
Azon is, ami fáj
Azon is, ami e
Világban vaksötét,
Fáklyavivő legyek,
Míg tart e furcsa lét.
Legyek összeszedett,
Szelíden is kemény,
S hogy ne ítéltessem,
Mégse ítéljek én,
Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek.

Elmúlik a világ
És játékai is,
Még kívánsága is,
Szél szórja szét a színes szavakat,
De sorsom lényegének,
De lelkem Istenének
Beszéde megmarad.

1934. szeptember 27.


Templomok

Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.

S bár irígykedve holtig bámulom
A dómok súlyos, drága titkait,
Az én szívem is álmok temploma
És Isten minden templomban lakik.


Nymphea thermalis

A hőforrás buzgó tavába
Az eső fagyosan pereg.
A vizek a kettős nyomástól
Félelmesen füstölgenek.

S ahogy felszáll a sűrű pára:
Nyomán egy-egy fényes szirom...
Nagy, túlvilági tündöklését
Két szememmel mohón iszom.

Misztikus kelyhében a lelkem
Mint lepke, elfelejtkezik
Minden e világi pompáról, -
S egyebekre emlékezik.

Szent László hőn buzgó tavába
Az eső csak pereg, pereg.
A vizek a kettős nyomástól
Füstölgenek, füstölgenek.

Két tűz között, két víz között
Ez a teremtő pillanat:
Szent László hőn buzgó tavában
Idegen égövi pompában
A lótuszvirág most fakad.

Püspökfürdő, 1925. június


Tarolt mezőn bogáncsok

Tarolt mezőn bogáncsok,
Száraz, kemény füvek
- Mögöttük őszi kék ég -
Inognak, lengenek.

Mögöttük őszi kék ég
És őszi kék hegyek,
Tarolt mezőn bogáncsok
Inognak, lengenek.

Már minden fű aszott
S hervadt minden virág,
A menny teríti csak
Reájok sátorát.

A menny és a hegyek -
- Mindkettő színe kék -
Adják az őszi bánat
Győzelmes hátterét.

Tarolt mezőn bogáncsok
Inognak, lengenek.
Tarolt mezőn hitetlen,
Zörgő lélek-füvek.

De mögöttük a menny mély
S a hegyek magasak, -
Ne féljetek bogáncsok,
Szegénylegény-hadak!

Kolozsvár, Házsongárdtető, 1922. szeptember végén


Havasi feszület

Halványpiros hegyi virág
Öleli lábát a keresztnek.
Távolról a sötét fenyők:
Titoktudó konok erők
Feléje gyökeret eresztnek.
És ölelik a föld alatt.
Így rejtik el imádatuk.

Olyan szép itt és oly szabad!
Alatta kanyarog az út
És még mélyebben a patak.

Szent arcán kín - s örök remény.
A zúgó vízbe letekint, -
S mosolyg a vad patak dühén.


Békesség Istentől

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, - s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány, ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen -
Vihartépett fák - ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

1935. február 5.


Lepke-halál

Aranypiros pillangó száll le
Sötét, örökzöld éjszakába:
Egy idetévedt lombos fának
Tépett, hervadt, beteg-szép álma.
Szakállas vén torony-fenyők
Heverőt feszítnek alája.

E függő-ágyban elpihenhet,
Míg eljő csendes elmúlása.
Aranypiros pillangó száll le
Nagy, feketezöld éjszakába.

Hohe Rinne, szebeni havasok, 1925. szeptember


Egy Hymen-hírre (részlet)

3. Ezt mondja Jézus

...megkérdék őtet... A feltámadásnak napján
azért ezek közül ki felesége lészen az?...

                                            Lukács ev. 20:33

Bizony mondom, elmúlik e világ.
És bizony mondom, megmaradok én.
S bizony, ha két szív egy ütemre dobban,
Az egy-ütemben ott dobbanok én.

Bizony mondom, elmúlik a világ.
És bizony mondom, én megmaradok.
S akkor nem két-két szívet kötök egybe,
De a szívekből koszorút fonok.

S mind, aki egymást idelenn szerette,
A csillag-koszorúba bekerül,
S ragyog szerelmük tisztán, szabadon,
Testetlenül és véghetetlenül.


Ma gyóntatóm

Hegyaljai Kiss Géza
költőtársamnak,
szíves emlékül


Ma gyóntatóm az erdő. Este van,
Sötét lombok közt csillag, reszkető,
Mint mély templomba tévedt gyertyaláng.
Körül az avar: oltárterítő
És szentélytartó oszlopok: a fák.
Az erdőszélről jöttem: bűn honából,
Sütött a vétek izzón, mint a nap,
Jöttem a bánat szelíd ösvényén,
Kezemben reszket a levett kalap,
E mély homályba, e szent fák tövébe
Teszem le szívemből ma mind a vétket -
Tölgykoronákban orgonáz a szél.

És szól az Isten: Feloldozlak téged.

Kolozsvár, 1918. július 4.


Végrendelet

Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.

Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.

Sok sötét titkom rábízom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.

Kik üldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.

A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.


Szemlélő szem

Add nekem a Te nyugodalmadat,
A Szemlélő szemét,
Ki hat napon át sürögvén-forogván,
A hét hetedik napján megpihent
És megszentelte azt.

Egy kis világot teremtettem én is.
Hadd nézzem most már rendületlenül,
Akár szétmállik, akár megmarad.
Add nekem a Te nyugodalmadat.

1922. április 18.